Dudujka-völgyi Rókák

Amit a rókákról tudni kell

Alig van még egy állat, melynek olyan híre és ismertetője lenne, mint csalavér komának a ravaszság, agyafúrtság, alattomosság, szemtelenség, szóval a pórias magasabbrendűség mintaképének. Róla szól a közmondás, főszereplője a meséknek és költemények dicsőítik. Noha a mesék állathőse és az állatvilág igazi rókája között nagy különbség van - mert a költészet szertelenül túlozza a rókatermészetet - mégis bizonyos, hogy e nagy érdeklődés középpontjában álló állatnak tehetséges teremtésnek kell lennie. Valóban annak kell minősítenünk, s szellemi és testi képességei előtt kalapot kell emelnünk. Ő ugyan nem nagyon örvend érdeklődésünknek és barátságunknak, mert mi bizony a mesék minden elismerése és elragadtatása ellenére is üldözzük és írtjuk, amikor és ahol módunkban áll. Szinte úgy látszik, mintha vetélkedés folyna az állat és az ember között, melynek során az ember be akarja bizonyítani, hogy a föld urának szellemi képességei felülmúlják a ravaszság költői mintaképének fortélyosságát, viszont róka koma sem mulaszt el egyetlen alkalmat sem annak bebizonyítására, hogy a maga részéről minden üldözés mellett is meg tud élni, és nem adja fel a terepet.
 

Minden esetre egyike a legkörmönfontabb, legügyesebb gazfickóknak. Értelmi képességei nemcsak arányosak testi képességeivel, hanem bizonyos fokig azt is lehetségessé teszik, hogy esetleges testi hiányait értelmével pótolva, a testileg jobban megáldott ragadozókkal is versenyezhessen. Annyira érti a mesterségét, hogy aligha múlja felül valamelyik ragadozó a vadászat és a veszedelmek kikerülésének tudományában. Mintha mindent elérhetne valami módon ravaszsággal és alattomossággal, a leggyorsabb és legerősebb vadat is megszerzi, s a legügyesebb állat sem elég gyors és elég ügyes ahhoz, hogy egérutat nyerjen előle. A veszedelmet kellően méltányolja, de nem fél tőle. A hálók, csapdák, hurkok és vadászfegyverek útvesztőiből is talál szabadulást.

(Brehm: Az állatok világa)

 

A róka törzsfája:

Törzs:

 Gerincesek (Vertebrata)

Osztály:

 Emlősök (Mammea)

Rend:

 Ragadozók (Ferae) (Carnivora)

Öregcsalád:

 Medve alakúak (Arcikoidea)

Család:

 Kutya félék (Carnidae)

Nemzetség:

 Kutyák (Canis)

Alnem:

 Igazi rókák (Vulpes)

Fajok:

  • Vörös róka (Vulpes vulpes)
  • Ezüst róka (Vulpes fulva argentata)
  • Fekete (szürke) róka (Urocyon cinereoargenteus)
  • Keresztes róka
  • Közönséges róka (Canis vulpes)
  • Amerikai vörös róka (Canis fulvus)
  • Sarki (kék) róka (Alopex lagopus)
  • Sivatagi róka (Vulpes pallida)
  • Falklandi pamparóka (Dusicyon australis)

 

A róka egész Európában előfordul, és minden élőhelyen megtalálható a tengerparttól a hegyekig, ahol kb. 4500 méter magasságig hatol. Rendkívül alkalmazkodó képes, a számára kedvező vagy kedvezőtlen környezeti változásokra nyomban reagál. Elsősorban a szürkületi órákban és éjszaka jár táplálék után, de csendes, nyugodt környéken nappal is látni. Szaglása és hallása egészen kiváló, de jó a látása is. Ami viszont mozdulatlan és egy helyben áll, azt gyakran „elnézi”.
 

A róka a maga ásta föld alatti üregben lakik. A rókavár az odalent vezető járatok hálózata, lakórésszel és több vészkijárattal. A lakott rókavárat gyakran a bejárat előtt heverő táplálékmaradványok és a felettük dongó legyek árulják el. A kotorék gyakran sziklák alatt vagy fák gyökerei között nyílik. Megtaláljuk a mezőkön lévő kis erdőfoltokban éppen úgy, mint a dimbes-dombos mezsgyék bokrai között, a folyókat kísérő ártéri erdőkben, a középhegységekben, néha az alföldi tanyák és falvak közelében. A rókák a nyári időszakban gyakran kiköltöznek a mezőre, és a gabonatábla mélyén húzzák meg magukat. Néha egyszerű üreget is készítenek, de ezt a „nyaralót” nyomban otthagyják, amint az aratás elkezdődik. Télen néha farakások, rőzsekupacok alatt rejtőzik. Havas időben nádasok vagy nádfoltok közelében járva mindig megtaláljuk a róka nyomait. Az ügető állat csapása egyenes, zsinórszerű nyomsor, ha lépésben jár zegzugos. Az egyenes nyomok kisebb kutyára emlékeztetnek, de hosszúkásabbak s a karmok lenyomata jól látszik.

A róka párzási, koslatási időszaka január-február közé esik. Az egyébként magányosan járó állatok ilyenkor keresni kezdik egymást. Hóban hátrahagyott nyomaikat követve néha elcsodálkozhatunk azon, hogy - különösen a kanok - milyen hatalmas utat tesznek meg egyetlen éjszaka, amíg tüzelő szukára „vadásznak”. A róka bundája ebben az időszakban a legszebb, tömött és puha, farka valószínűtlenül vastag.
 

A vemhességi idő 50-55 nap, az alomban 4-6, néha még ennél is több kölyök látja meg a napvilágot. Szemeik 12-14 napos korukban nyílnak ki, nem sokkal később a tej mellett már az anyjuk által kiöklendezett hústáplálékot is fogyasztják. Négy hétig szopnak, ezt követően már mind gyakrabban járnak ki az üreg elé. Sütkéreznek, játszanak és a vadászat, a zsákmányszerzés fortélyait gyakorolják azokon az élő állatokon - többnyire apró rágcsálókon - melyeket anyjuk hoz a mezőről számukra. Körülbelül 4 hónapos korukban önállósodnak, ivarérettségüket 9 hónaposan érik el.
 

A vörös bundás ragadozó alaptápláléka - ha úgy tetszik „mindennapi kenyere” - a pockok és az egerek közül kerül ki... Először beleszimatol a lyukba, híres jó orrával nyomban érzi, hogy odahaza van-e az üreg gazdája. Majd kaparni kezd, de közben előre is figyel, és ha a pocok valamivel odébb, egy másik lyukból kiugorva menekülni próbál, egy pillanat alatt ráveti magát.
 

Nem veti meg a fűben talált madártojásokat, fiókákat, elkapja a mezei nyulat, a fácáncsibéket, sőt még az őzgidát is, ha anyja nincs mellette.

A szőlőhegyeken csatangoló róka ősszel megdézsmálja a fürtöket, felszedi a lehullott gyümölcsöt. A falvak és tanyák közelében baromfit rabol... Friss hóban, mikor könnyen követhetjük a nyomát, megfigyelhetjük, milyen hihetetlen óvatossággal közelíti meg a róka a falusi udvarokat, mennyit kering a kerítések körül, szaglászik a számára mindig gyanús nyílásoknál, amíg végre elszánja magát, hogy átbújjon rajtuk.
 

A rókát egész Európában üldözik fegyverrel, méreggel, ravaszul elhelyezett csapdákkal, küzdenek ellene, állománya ennek ellenére nem csökken.

A rókák között gyakori a veszettség, mely betegség az emberre is halálos veszélyt jelent. A nem menekülő, sőt közeledő „szelíd” róka is mindig gyanús! Nem árt az óvatosság!

A róka szeret játszani, kimondottan szereti a vidámságot. Ebben talán nincs is párja. Önfeledten játszanak a rókakölykök és a fiatalabb állatok, de éppoly szenvedélyes játékosok a felnőttek is. Játszanak hajnalban, játszanak estefelé, hiszen a játék nem csak szórakozás, hanem komoly gyakorlatozás is egyben.
 

A rókacsaládban rendszerint akad egy kezdeményező, egy játékmester, a bolondozás „értelmi szerzője”. Minden azzal kezdődik, hogy a játékmester a többiek szeme láttára fölrohan egy kis dombocskára, s ott bámultatja magát egy ideig. Miután megállt, mint akinek földbe gyökerezett a lába, végigméri a többieket és ismét futásnak ered. Ez az a jel, amelyre általában nagy lelkesedéssel reagál a család többi tagja. Amint bekapcsolódnak a játékba, az első többször átugrál a többiek fölött, fölfelé görbítve a hátát. Az extázisba hajszolt társaság ekkor leírhatatlan felfordulást produkál: némelyek menekülnek, mások hajkurásszák egymást, megint mások egyszerre négy lábbal szökkennek a magasba, vagy a hátsó lábukon ugrálnak, szétterítve farkukat a földön. Aztán az ugrabugrálás átváltozik fogócskává és bújócskává. A játék közepén a játékmester térdre „ereszkedik”, és hol jobbra, hol balra ugrál valamelyik társa mellett. Amikor a hancúrozás a tetőfokára érkezik, a játék új formát ölt. A játékmester a többiek szeme láttára elkezd egy helyben gyorsan helyben forogni, igyekezve elkapni saját farkát.
 

Ez a bírkózás kezdetét jelzi: mindegyik választ magának egy ellenfelet, és rángatja a fülét, a farkát, mancsát, harapdálja, ahol éri, lökdösi vállával és törzsével, aztán futásnak ered. Végül a játék elcsendesedik, a játékmester a szájába vesz egy ott hányódó ágacskát, vagy más alkalmatos tárgyat, azt mintegy bemutatja a többieknek, majd elszaggatja, leteszi a földre, és továbbkotorja mellső lábaival. Ezután mindenki lefekszik, és békésen pihen.